GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK

Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák

 
 A  homoktövis (Hippophae rhamnoides)
 
Magyar népies elnevezései: ezüsttövis, fűztövis, homokfa.
 
 
 
 
94164.jpg
 
 
A növényről általában :
A homoktövis,  az egyik legrégebben használt gyógynövény, az "egészség tárának", "homok aranyának" is hívják.
A legendák szerint Dzsingisz Kán katonái is fogyasztották a homoktövis olaját, hogy növeljék erejüket és szívósságukat. Hippokratész műveiben szintén olvashatunk a homoktövis-készítményekről, melyeket a gyomorbetegségek gyógyítására használtak. Az ókori Görögországban a homoktövis gyümölcsét a lovaknak adták az Olimpiai játékok előtt, igy erősitve azok fizikai erejét.
Roborálós és immunstimuláló hatásának köszönhetően a homoktövis-olaj az űrhajósok étrendjében is szerepel. 
 
A növény bemutatása:
Hazánkban is honos.Magyarországon a Duna mentén (Szigetköz, Káposztásmegyer), Csepel-szigeten őshonos. Néhány egyéb helyen is megtalálható, pl. a Balaton-parton, de előfordul a Dráva-síkon is.
 
A homoktövis védett növény, melynek természetvédelmi (eszmei) értéke 10.000.- Ft.
 Tövises,  bokor, vagy kis fa. Egyenes levelei lándzsásak, fedőszőrös fonákjuk ezüstszürke, vagy rézvörös, fénylő. Virágai március végén, áprilisban nyílnak a másodéves vesszőkön. A virágok aprók, zöldesek, vörösbarnán pikkelyesek, egyivarúak.
 
        1.jpg
 
A 2-4 méter magasra növő tövises ágú cserje, termése lédús bogyószerű, számos értékes hatóanyagot tartalmaz.
A talaj iránt nem igényes, de szereti a homokot és a sok napfényt. A téli hideget jól viseli, a szibériai –40 fokot is elbírja. Gyümölcsöt 2-4 éves kortól hoz.
A termése augusztus elejétől szeptember-október végéig érik be, ilyenkor még kesernyés, savanykás, de dércsípetten édessé és kellemesen fogyaszthatóvá válik. A bogyók színe a sárgától narancsvörösig változik.
Vadon termő változata több mint ezer éve őshonos nemcsak Ázsia északi részén, hanem Európában a Duna deltától Finnországig, így Magyarországon is. Már a VIII. században klasszikus Tibeti gyógyszerként .A nemesített fajták vitamin és esszenciális nyomelem tartalma nagyságrendekkel magasabb, mint a vadon termőké.
 
Mit tartalmaz a növény?
 A homoktövisnek rendkívül erős antioxidáns hatása van és a C vitaminból(500-900mg/100g), többet tartalmaz mint a zölcségek és gyümölcsök többsége.
A homoktövis bogyójában igazoltan a következő fiziológiailag hatékony anyagok fordulnak elő: A-, C-, B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E-vitamin, karotinoidok, bioflavonoidok (pl. likopin), szerves savak (alma-, oxál-, borostyánsav), trigliceridek, glicerophospholipidek, phytoszterolok, po­li­fenol-összetevők, ásvá­nyi anyagok (K, Mg, Ca, Na, Fe, Mn, Cu, Co). 
Manapság a homoktövisből számos étrendkiegészitőként jelenlévő készitményt készitenek, mint pl. a homoktövis olajat, de számos más termék is készül belőle, mint pl: instatnt tea, ivólé , bor, dzsem és kapszula formájában is kapható.
 
 
Mire használható:
Az utolsó évtizedben a homoktövis olajat keleten hivatalos gyógyszerként ismerik el.
A homoktövis olaj táplálja és erősíti a hámsejteket, ezáltal gyorsítja a regenerációs folyamatokat.Az olajában nagy mennyiségben mutatható ki alfa-linolénsav (omega-3), linolsav (omega-6), olajsav (omega-9), palmitolajsav (omega-7) cis-vaccénolaj-sav, b-sitosterin (erős koleszterincsökkentő anyag), fitoncidok és nyomelemek. Antibakteriális tulajdonságai, gyulladás gátló hatása javító hatással van a szövetekre, feltehetően a véredényekre gyakorolt pozitív hatás által. Nem elhanyagolható antidepresszív hatása, a központi idegrendszer erősítéséből és gátlási, egyensúly létrehozásából fakad. A homoktövis bogyóból előállított készítmények javíthatják a szervezet védekezőképességét, komplex összetételével a tesben zajló kémiai folyamatok normális működéséhez járulhat hozzá. 
Az utolsó évtizedben a homoktövis olajat keleten hivatalos gyógyszerként ismerik el, míg nyugaton napjainkig egészségvédő, betegség megelőző, általános erősítő a szervezet ellenállását fokozó szerként ismerik. Alkalmazásáról ezeddig több száz tudományos publikáció készült. Nincs ismert mellékhatása, betegségmegelőző szerepe miatt a keleti országokban a homoktövis olajat szisztematikusan alkalmazzák gombásodás és a megfázás által könnyen fellobbanó gyulladásos folyamatok, gyakori vizelési ingerek megelőzésére, különösen a hidegre túlérzékeny betegeknél. 
 Mivel fokozza az anyagcserét , segít az optimális testsúly , normalizálja azt.
Számos pozitív hatása segít megőrizni szépségünket, mivel erősíti a kötőszövetet, ezáltal csökkenti a narancsbőr kialakulását.
          
Érdekességek:
A hámló testre is kiváló a homoktövis magolaj. A homoktövis magolaj az egyetlen olyan anyag, ami a radioaktív fertőzésektől keletkező égéses, gennyes fekélyeket is képes begyógyítani. 
Télen influenzaszezonban mindennapos fogyasztása megelőzi a megbetegedést, és ezen gyümölcsszegény időszakban kiválóan ellátja vitaminokkal a szervezetet.
Fogínygyulladás esetén estére elalvás előtt ecseteljünk az érintett felületre homoktövis magolajat, a maradékot nyugodtan le is nyelhetjük. Utána ne mossunk fogat! 
Másfajta gyulladások, égési sérülések esetén is jó, ha tartunk otthon egy üvegcsével.
Magyarországon a legismertebb homoktöviskészitményeket a :FITOKUP Kft  állitja elő és forgalmazza.
 
forrás:www. homoktovis.hu
 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 181
Heti: 408
Havi: 3 378
Össz.: 453 425

Látogatottság növelés
Oldal: HOMOKTÖVIS
GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK - © 2008 - 2024 - gyogyitonovenyek.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »